Interaktív installáció, Igor Metropol Stúdió, Budapest, 2022 december – 2023 január
Munkabemutató / open studio: január 18.
A munkabemutatón Szabó Eszter Ágnes képzőművésszel beszélgettünk a lomizás/bolhapiacok képző-, és médiamüvészeti vonatkozásairól.
Magyarország a szemét ökonómiájának tekintetében (is) két véglet között található, ahol a global north/west és a global south/east stratégiái képviselik a két végletet. A két véglet összefügg a hulladék-kolonializmus1 és az környezeti rasszizmus2 kapcsolatrendszerében. A ‘Globális Észak’3 rendszerszerű, tudatos megfontolással fektet a hosszú távú jövőbe a fenntarthatóság irányába a jelenben. Népszerű a fenntarthatóság gondolata, sőt, az információs társadalom identitásformáló reklámstratégiájává válik. A ‘Globális Dél‘ ezzel ellentétben nem engedheti meg magának, hogy előre tervezzen hosszú távú célokat, hanem a jelenre irányulóan próbál problémákat megoldani, például a rendelkezésre álló hulladékot alapanyagként használni, jobb minőségű alapanyagok hiányában. A jelen problémáira vonatkozó kreativ megoldások nem artikulálnak fogyasztói identitást, inkább funkcionálisak, és általában helyileg adott anyagokat és tudást használnak fel, nagyfokú kreativitás és munkaerő befektetésével. A két ‘stratégia’ között mozognak az utóbbi országból olcsón, katasztrofális ökológiai és társadalmi következményekkel kitermelt alapanyagok, valamint az oda a tehetősebb országokból visszaszállított hulladék. Mindkettőből a látszólag tudatosan fenntarthatóságra törekvő globális észak/nyugat profitál egyoldalúan és közvetlenül rá nehezedő következmények nélkül. Mintha nem is létezne, amit nem látnak, hasonlóan ahhoz, amikor kisgyerekek befogják a saját szemüket, és azt hiszik, hogy ha ők sem látnak téged, te se látod őket.
Magyarország ezeket a végleteket egymás mellett, országon belül is működteti a lomi kultúráján keresztül. Hagyománya van a háztáji rasszizmusnak. Amióta lomtalanítás létezik, mélyszegénységben élő, főként cigány családok megélhetésének forrását szolgálja a szemét szétválogatása, szállítása és kategóriák szerinti eladása. Ez a mintázat hasonló ahhoz, amikor magas GDP-jű országok alacsony GDP-jű országok területén rakják le rendszeresen soktonnányi veszélyes hulladékukat, általában féllegális szürkezónás módszerekkel. Az áldozat országok leszegényebbjei pedig eltűrik, szelektálják, elégetik a szemetet, és eladják belőle a kiválogatott nemesfémeket. Ahogy a lomisok is.
A munkámmal egyrészt azt szeretném érzékeltetni, hogy a lomi mintázata mennyire hasonló ahhoz a globális szemét-katasztrófához, amire a világ csak az elmúlt pár évben kezd felfigyelni, pedig évtizedek óta zajlik. Másrészt azt is szeretném megmutatni, hogy mennyire más is egyúttal. Nem csak volumenében, hanem módszertanában is, annak ellenére, hogy az újrahasznosításra kerülő alapanyagok között nagy az átfedés. A réz, az alumínium, acél, ólom, és a nyomtatott áramkörökből kiforrasztott mikrocsipekből kinyerhető minimális arany-ezüst a legértékesebbek; a hulladék fát el lehet tüzelni; a használható tárgyakat és gépeket el lehet adni vagy saját használatra be lehet őket üzemelni.
Anna Lövenhaupt-Tsing ‘The Mushroom at the End of the World, On the Possibility of Life in Capitalist Ruins’4 című könyvében innovatív antropológiai kutatásmódszertant alkalmaz. Esettanulmányainak hálózatában ‘precarious survival’ mintázatokkal foglalkozik, amelyek az észak-amerikai Oregon erdeiben szabadon növő matsutake gomba szedőinek gyakorlatát jellemzik. Ahogy a matsutake szedők, a lomisok is egy informális ökonómiát működtetnek, íratlan, de nagyon is valóságos szabályokkal. Olyan értékmentő, vagy értékteremtő munkafolyamatok ezek, amik a szó kapitalista értelmében nem igazán tekinthetők munkának akkor sem, ha a résztvevők megélhetését jelentik. A lomisok munkája és tudása, akárcsak a matsutake gyűjtők munkája és tudása, tapasztalata többnyire láthatatlan, és maguk sem munkának és tudásnak, vagy szakmának definiálják azt. Mindkét gyűjtőgetés „közterületen” zajlik, mégis privát bevételt teremt a megtalálásba, szelektálásba, szállításba, eladásba fektetett erőfeszítés által. Mindkét esetben „vad”, kontrollálatlan körülmények között kerül gyűjtésre az a matéria, ami később értékké válik, az egyik erdei, a másik városi területen. Ezért mindkét helyzetben aránylag kiszámíthatatlan, hogy mennyi befektetett munka mennyi értéket fog termelni.
Tsing megfigyelése, hogy ezek miatt a szempontok miatt a matsutake gyűjtés nem illetszhető a kapitalizmus és az antropológia ismert tervezési és elemzési kategóriáiba, nem írható le jól körülhatárolt módon. Sokkal egyenetlenebb, sokszínűbb, kiszámíthatatlanabb és temporálisabb, és nem alkalmazhatóak rá a kapitalista világrend alapvető folyamatleíró állomásai, mint a racionalizáció és a skálázhatóság. Inkább egyfajta zsákmányszerző, vagy kutató kalandként élik meg a résztvevők, és a lomisok közül is sokan hasonlóan látják a saját tevékenységüket. Tsing kiemeli a matsutake gyűjtőknek és kereskedőknek azt a képességét, hogy különböző felek között értéket közvetítenek és teremtenek, egyfajta fordítóként, ami szintén jellemző a lomizásra. Ehhez hozzájárul a magyar kontextusban az, hogy a lomizás technikailag nem legális, és sokan lenézik, illetve elzavarják a lomisokat, akik jellemzően amúgy is egy olyan társadalomban élnek, ami az élet minden területén hátrányosan különbözteti őket meg. Mindennek következményeképp, bár a lomi munka (labor), senki nem beszél róla munkaként, és bár a lomihoz tapasztalat és tudás kell, azt a lomi résztvetői és szemlélői sem ismerik el.
Az installáció építéséhez műanyag zacskókból olvasztott utoplastot használok. Ennek felületébe építem azt a komplex interaktív áramkört, ami egy mikrokontroller és egy mini-számítógép segítségével megmutat egy picit a lomisok tapasztalataiból. A kapacitív szenzorok kábelek lecsupaszításával készülnek, ami kábel „tisztítás” a lomisok mindennapi gyakorlata. A mikrokontrollerben és a Raspberry Piben található mikrocsipek gyártásához szükséges alapanyagok bányászata erőszakos konfliktusoktól terhes. Az installációban a két kontrolleren kívül minden alapanyag reciklált, talált, más eszközökből kiszerelt. Az installáció két assemblage-ból áll. A fő, ‘mesélő’ assemblage egy, az utoplast-ba épített interaktív áramkör, amely érintésre jeleníti meg és hallatja a lomtalanítók történeteit az utoplast felületen. A kapacitív szenzorok alapanyaga hulladék kábel (réz), az interakció egy mikrokontroller (Adafruit Flora) és egy mini-számítógép (Raspberry Pi) programozásával jön létre. A másik, ‘komparatív’ elem hulladék kábelekből, méteres léggyökerekkel bíró monstera növényből és egy televízióból áll, amin a világ távoli pontjain veszélyes hulladék szelektálásából túlélő embereket látunk (dokumentumfilm mashup). Munkamódszeremben keveredik a bőség és a szükség, avagy a „hacking for hedonism” és a „hacking for survival”, ahogy Közép-Európában is fúzionálnak a szélsőségek.
Felhasznált anyagok:
– utoplast
– Adafruit Flora mikrokontroller
– Raspberry Pi 3 számítógép
– PC hangfalak
– ceruzaelemek
– kábelek, Ravensburger Elektrotekniek oktató játékkészlet
– hímzőfonal
– leselejtezett elektronikából kiszerelt kábelek, a Compose-It kft kölcsönzésében
– televízió és médialejátszó, Igor Metropol
– projektor, Igor Metropol
– lámpák, Igor Metropol
– Monstera Deliciosa, Puklus Péter
– hang- és képfelvételek a 2022 decemberi ferencvárosi lomtalanításról
– Arduino IDE
– Pure Data
– Raspbian OS
valamint részletek az alábbi riportfilmekből:
Journeyman Pictures: Electronic Trash Village, 2007
Vanessa Kanbi: The Worlds Biggest E-waste Site, Agbobloshie, Ghana, 2020
ToxiCity, life at Agbobloshie, the world’s largest e-waste dump in Ghana, 2018
Köszönet:
Lukács Nóra és családja, Puklus Péter, Szabó Eszter Ágnes, Harsányi Réka.
1 https://www.theguardian.com/environment/2021/dec/31/waste-colonialism-countries-grapple-with-wests-unwanted-plastic
2 https://en.wikipedia.org/wiki/Environmental_racism
3 https://en.wikipedia.org/wiki/Global_North_and_Global_South
4 https://www.researchgate.net/publication/287507373_The_Mushroom_at_the_End_of_the_World_On_the_Possibility_of_Life_in_Capitalist_Ruins_By_Anna_Lowenhaupt_Tsing_2015_Princeton_University_Press_Princeton_NJ_Xii_331_pp_2995_cloth_ISBN_978-0-6911-6275-1_
