A VJ party-n betöltött szerepéről, a ritualitásról

It is generally assumed, that VJing is something like the little sister of DJing.1

A party-ról való gondolkodásban a VJ általában alárendelt, a DJ-hez viszonyított függő szerepet kap. Elsősorban a zenétől való függőségét emelik ki, s annál fiatalabb, illetve kisebb presztizsű, személyi kultusz mentes voltát. Ennél azonban sokkal összetettebb, sokrétű függésrendszer van jelen egy party fizikai és szimbolikus terében. A party-t alkotó különböző alrendszerek kölcsönösen hatással vannak egymásra, egy közös, 1+1=3 valóságot alkotva. Bodóczky Antal szerint „ahogy az egyes otthonokban a televíziók a „házi oltár” szerepét töltik be, úgy a partikon a vetítővásznak.” Fontos különbség a TV-hez képest, amit később ő maga is említ, hogy a party aktivizálja résztvevőit, akik nem ülve nézik az eseményeket, hanem táncukkal aktívan együtt-alkotják a tér összeredőjét. Más alkotók [pl. Kitzinger interjú] szerint a vetítés szerepe hasonló a mágikus létállapot tábortüzéhez, ahol a sámán énekel, s mindenki közös rave-ületbe merül.

Többek között Bernáthy írásában jelenik meg az a toposz, mi szerint a party struktúrája keresztény [leginkább katolikus barokk kori] miséhez hasonlítható. Sztojánovits Andrea írása szerint „A partyn lévő látható tartományok elem szinten összefüggésbe hozhatók a természetben létező érzékelhető motívumokkal. A füstgép maga a tűz füstje, a stroboszkóp a villámlás, a lézer megfelelője a felhőn keresztül élesen szűrődő napfénysugár, a konkrét képek pedig vagy a képzelet szüleményei, vagy ősképek, vagy a realitásból vett minták, mint memóriafelvételek [recording memory].”1 Ezeket összevetve igazán izgalmas erők eredőjének tűnik a VJ műfaj, melyben a legősibb és legújabb technológiák találkoznak- egyfajta evidens, kortárs korszellemmel átitatott szintézisben, amelyben a VJ mint egyfajta ember-gép ötvözi az idealista antimaterialitást a legfejlettebb technicizmussal

A Vizuális szakmunkások3 általában csapatokban dolgoznak, hiszen míg egy party-n 2-4-6 dj van, egy teremben egy, ritkán két VJ-kollektíva viszi az estét, ami performance szintjén 6-8 óra folyamatos jelenlétet jelent, s a DJ általános gyakorlatával ellentétben a VJ performatív jelenlétét több órás technikai felkészülés, beépítés előzi meg. A csapatba tömörülés azért is fontos, mert a közegben való „felszínen maradás” folyamatos fejlesztést, újítást követel a közönség felé, nem csak technikai sport lévén, hanem tartalmakban, a performance minőségében is. „A hangcucc” az acidparti legfontosabb anyagi tényezője4, írja Fejér Balázs 1997-ben. Az utóbbi években a vizuál próbál a party hasonló volumenű anyagi tényezőjévé válni, utolérni a party-n betöltött szerepét, de elismertsége és támogatottsága még mindig messze alatta marad a zenének, s a technikai beruházások általában a VJ-k privát forrásait terhelik. Míg egy klubba egy DJ lemezeivel érkezik, egy VJ[-csapat] általában saját számítógépekkel, keverővel, projektorokkal, vásznakkal. Ennek egyrészt a fent említett helyzet, a klubok vizuáltechnikai felkészületlensége az oka, mely az évekkel egyre javul, de 2009-ben még mindig nem nevezhető megbízhatóan színvonalasnak. Másrészt a VJ programok sokszínű piaca és a használt alapanyagok egyedisége megköveteli legalább a kijátszó és keverő eszközök privát voltát.

When we say expanded cinema we actually mean expanded consciousness5

A party terében a sötétség állandó vizuális szervező elem, s ha van fénytechnika, azzal kooperációban, ha nincs, egyedül végzi a VJ a fény-adás feladatát. A vetítés egyik legmeghatározóbb jellemzője ezért térszervező minősége, melyben funkciója kiteljesedik. „A zenével tartalmi és atmoszférikus összhangot teremtő totális környezetként”6 működik a party terében, időbeli és térbeli fluiditással megtöltve a sötétséget [éjszakát], mint alapállapotot. „A film környezetté válik”7, írja Youndblood Expanded Cinema c. könyvében. Sőt, állítása szerint „a térbe kiterjesztett -új- mozi vált a hetvenes évekre az egyetlen olyan esztétikai nyelvezetté, amely kihívást jelent jelen környezetünk számára.”8 Egy digitális kép hosszú multiplikációs folyamaton megy keresztül a számítógéptől a vetítőfelületig. Képként kerül REMIXelésre [ebben a fázisában a kép majdnem azonos a VJ gondolatával, az ő pillanatnyi immateriális imaginációjának megjelenítése], majd egy vetítő eszköz fénykompozíciójaként valamilyen materiális felületbe ütközik, s az visszaveri fényét. A kép, mint imagináció (IMAGEimagine vö. PICTURE-piktúra) így válik láthatóvá. A lenti ábra a párizsi Notre Dame alaprajzára felépített fiktív party-alaprajz, melynek szimbolikus terei megfeleltethetőek a keresztény misék szimbolikus tartalmú tereinek.9

temple

Egy party-n a vizuális történetmesélés, még ha célja is lenne a vetítésnek, csak töredékekben lenne lehetséges, hiszen mindenki mozog, táncol, beszélget, folyamatosan változtatja helyét. Általában nem is cél a hosszú és bonyolult narratívák előadása, inkább egy-egy apró narratív motívum újra- és újra-megmutatása. „Mivel az elektronikus zene ritkán dolgozik szöveggel, általában a VJ szabadságának része, hogy klipjeivel szabad asszociációkat keltsen, s olyan képi világokat hozzon létre, melyek párhuzamosan léteznek a zenei réteggel.”1 Ezek célja egyfajta tudattágítás, az alkotás tudatos vagy öntudatlan szintjén a vetített mozgóképek sokszor értelmezhetőek és megfeleltethetőek a jungi ősképekre való utalások mentén. A vetítést értelmezhetjük egyfajta automatikus képírásként is, amely , miközben leköti, felszabadítja nem csak az alkotó, de a figyelő képzeteit is, s mely emlékeztet a közös archetipusok erejére, azáltal, hogy kortárs kontextusban jeleníti meg azokat. „Ha a videó kép tartalmilag vagy hangulatilag erőteljes, szerves szinkronba tud jutni a zenével legalább egy percig, akkor a közönség érzékszervei, képzelete és tudata egy azonos térbe és időbe tud kerülni. Így a pillanat közös megélésekor a tér összes energiája egy irányt kap. Az „azonosulás a nagy egésszel”, az áramlás, az elmúlás érzésétől mentes időn kívüli idő függőséget okozó extatikus élménnyé tud alakulni” […] Ha a VJ harmonikusan együttműködik a DJ-vel, a közönség a vetítést a közös tudatalatti manifesztálódásaként élheti meg.2

Synaeshethic and psychedelic mean approximately the same thing3

Az A/V-EX-SZTÁZIS „… fiziológiai terminusokkal magyarázható hatásai hasonlóak az elektromos stimuláló erőkhöz, stroboszkópikus fényhatásokhoz. …. Gyakori az ezeket keretbe foglaló absztrakt geometriai formák, építészeti stílusjegyeket hordozó mintázatok. Legtöbbször templomok belsejéhez, gótikus katedrálisokhoz, mecsetek kupoláihoz, vagy mór paloták arabeszkjeihez hasonlíthatók. […] A tárgyak életre kelnek, minden mozogni látszik. A mozgás fázisai érzékelhetővé válnak, optikai illúziók lépnek fel, melyben az objektumok pulzálnak, változnak, elvesztik formájukat. … Az összefüggéstelennek tűnő minták, foltok egységes képekké, formákká rendeződnek.”4 – ez a bekezdés nem a vetítés, hanem az LSD hatásait írja le, melyből látszik, hogy a VJ-műfaj ugyanannyira elválaszthatatlan a party-tól, mint a droghasználat, s a két műfaj, bár létezhetnek egymás nélkül, bizonyos értelemben, a pszichedelikus felfedezés útján egy irányba vezetik a nyitott tudatot: egy fluid, relatív belső világba. „Úgy éreztem magam, mintha most, a 21. század küszöbén valami mai elektronikával felélesztett ősi rituálé-szerű szertartásokon lennék, önálló individuumnak éreztem magam, mégis valami kollektív megérintettség hatása alá kerültem.”- írja Sztojánovits Andrea első partyélményeiről, amit Kitzinger Gábor találóan illet a kollektív transzhedonizmus megnevezéssel.5 Személyes élményeim a partyk szakrális-spirituális aspektusairól a szó szoros értelmében vett overground széleskörű ismeretének hiányában kizárólag underground- és underground hagyományból táplálkozó partykra korlátozódnak.

Bodóczky Antal írásaiban és Sztojanovits Andrea beszélgetéseiben is megjelenik az audiovizuális transz mechanizmusának kutatása: „ amit az egyik agyféltekeddel próbálsz képként földolgozni, ez a nagyon zaklatott, nagyon sűrű, vibráló, információtól nyuzsgő képi világ. Amit ránk zúdítanak a VJ-k, azt próbálod az egyik agyféltekeddel felfogni, míg a másikkal a zenét próbálod levezetni a testedbe és érezni. Szerintem ez az a mechanizmus, amikor az agyadat annyira leköti a kétféle információ, hogy a tudatod tud fölszabadulni, tökéletesen le vagy kötve, jobban, mint amikor koncentrálsz egy feladatra és még táncolsz is, a testedet is használod. Akkor szabadul fel, abban a pillanatban a tudatod.6 Érdemes belegondolni ezek ismeretében, hogy míg a táncoló közösség elsősorban befogadói minőségben van jelen, s a DJ, bár őt is érik vizuális és audio hatások, elsődleges adó a folyamatban, a VJ, mint másodlagos adó, és egyben befogadó is, milyen sebességgel és összetettséggel szörföl agya különböző területei között, hogy a zene és a kép összhangját egyidejűsítse.

Nem lehet eléggé kiemelni a party közönség/közösség aktív befogadói szerepében a tánc gesztusát, mely mind a szakirodalomban, mind az interjúkban alapvetésként jelenik meg. „Ezért olyan csodálatos a vj-zés, mert ott a test is jelen tud lenni a befogadónál. Mert hol az izzadtság a mai műélvezésből, mozgókép-nézésből, akár vetített, akár valós? Kell, hogy te izzadj, és ez egy óriási különbség.”- mondja Bodóczky Antal Greenaway: Cinema is dead, long live cinema!7 Felkiáltására reflektálva8. Ez az a pillanat, ahol az élőlény kiszabadul a köznap béklyóiból, és lassú vagy gyors, visszafogott vagy felindult, de mindig nagy és ünnepélyes ősmozgásokra vált. Ez azt jelenti: eggyé vált a minden-élettel; már nem individuum vagy személy, hanem az ember ősalakként, és már nem a változó jelenségekkel és egyediségekkel áll szemben, hanem a világ mindenségével.9 A tánc a résztvevőkben a befelé figyelő transz formája…A közös virtuális percepció együttállásszerűen létrejön és eloszlik.10 A vetítés megfoghatatlan, immateriális, netán antimateriális volta különös párhuzamra enged következtetni a kereszténység ikon-fogalmával. Ilyen értelemben a vetítés értelmezhető a spirituális rave-ület kapujaként. A partykultúra és a keresztény vallás vizuális hagyománya sok szempontból hordoznak közös jegyeket, melyek közül néhány a továbbiakban kerül elemzésre. Ez utóbbi megfigyelés nem zárja ki, sőt, szükségessé teszi más világvallások, illetve valláselméleti írások bevonását a kutatásba, amire sajnos jelen írás terjedelme nem ad lehetőséget. A keresztény vallás vizuális hagyományának vizsgálata azért tűnik megfelelőnek a vizsgálódás első lépéséhez, mert a VJ-zés euro-amerikai kulturális bázisa és a nyugat-európai közös kulturális kincs területi átfedést mutatnak. Itt nagyon fontos megemlíteni, hogy a VJ-kultúra egyáltalán nem korlátozóik Nyugat-Európa és az Egyesült Államok területére. Japán, Kelet-Európa és a világ sok más, a technikai lehetőségek adottságait kihasználó területe legalább olyan komoly progressziót mutat napjainkban, mint a jelen esszé határait szintén messze meghaladó Európai VJ-kultúra.


A party audio-video extázisa és a Gadameri művészettapasztalatnak Szarka Judit-féle értelmezése11 között nagyszámú hasonlóságot találunk. A művészet, mint játék felfogásban az első és legszembetűnőbb az a fajta nem célirányos, öncélú felfogásmód, mely ide-oda mozgás formájában manifesztálódik a játékban, s ez az ide-oda mozgás a party világában egyrészt a zenei és vizuális ismétlést, másrészt a résztvevők térbeli mozgását, illetve táncát is jellemzi. A játék másik idevonatkozó tulajdonsága, hogy túlcsorduló energiabőség nyilvánul meg benne, ami minden [underground] party létrejöttének alapfeltétele, s ugyanúgy a részvétel feltétele is. A party, mint a játék, reflektált szabályrendszer alapján működik, s közösséget teremt, egy, a valósággal nem azonos kis pszeudovalóságot, melynek játszottsága elemel a hétköznapi léttől.12 A Gadameri ünnep-felfogás szerint az ember időtapasztalata kétféle lehet. Többségben van az „üres idő”, a reflektálatlan, hétköznapi lét sürgés-forgása, s az ünnep ideje „Eigenzeit”, saját idő, melyben a jelenlét személyes súlyú, a létezés reflektált, ezáltal egy sűrű, telített idő-tapasztalat jön létre, melyben emlékezünk, s melyre emlékezünk. Heideggeri-Gadameri megfogalmazásban az ünnep az üres időt megállítja, elidőzésre késztet,„felbontja múlt, jelen és jövő konvencionális viszonyát, és egy olyan intenzív jelent teremt, amely önmagában egyszerre hordozza a múltat és a jövendőt.”13


Az ünnep a társadalmi tudat megváltozásának közvetítője, felébreszti a teremtő képzeletet Isten új világának megvalósítására.14 Különböző Ószövetség-értelmezések ünnep-definíciója is érvényesülni látszik a partykultúrában, amennyiben az ünnep egy közösség önértelmezési mitológiájának, [Istennel kötött szövetségének] alapköve, s az ünnep időről időre való variratív megújítása a közösség számára létének [Istennel való szövetségben való] megerősítése. Halász Péter így ír Vajdai Vilmos Technó-varieté című audiovizuális technószínháza kapcsán: Ha azt mondjuk, hogy a mennyországba csak bűntelenül jutunk be – hiszen éppen ez a mennyország lényege –, akkor azt is feltételeznünk kell, hogy minden történetünket le kell vetni magunkról, meg kell szabadulnunk tőlük, hiszen a történet a bűnök hordozója. [Meg fogsz halni – ez a bűnbeesés büntetése.]….. Itt nem uralja a színpadot a dráma, az emberi konfliktus, az érzelmek kifejezése, kifejeződése. Itt minden csak emlékeztet a materiális világra, minden megszabadul a jelentés terhétől. ….Itt a mozgás, a zene megőrzi a vázát, és elveszti a történetét. Tiszta mozgássá, hanggá, illuminációvá válik [ … ] Az eksztázis a cél, a felejtés, a társas orgazmus. Az öntudatlanság pillanata.15 .

A liminalitás kultuszának vizsgálata alapvető fontosságú mind a partykultúrában, mind a művészet szakrális aspektusaiban. „A beavatás ciklikus logikája […] általános liminoid környezetben működik, mely az egész intézmény kulturális epicentrumát uraló liminalitáskultuszban [lényege az eksztázis, az „elszállás” tisztelete] fejeződik ki.”16 A partykultúrában érvényesülő liminalitáskultusz különbözik a Van Gennep-féle liminalitásfogalomtól, melyben az átmeneti rituálék beavatásként funkcionálnak két állandó állapot között.17 A party liminalitás-fogalma sokkal inkább megfelel az Erika Fischer-Lichte által vázolt performanceművészeti liminalitásfogalomnak.„Míg a rituáléban ez a fázis egy új, a társadalom által általánosan elismert státusz megszerzésével végződik, és ennyiben ténylegesen csak két helyzet, illetve identitás közti átmenet, azaz egy előzetesen kilátásba helyezett célhoz vezető út, addig a művészi performanszban maga az út, tehát a liminalitás állapota a cél. […] a művészi performansz hatására létrejött átváltozás nem két rögzített állapot közötti átmenetet jelent, hanem bármilyen rögzített állapot „elvi” tagadását: leginkább egyfajta állandóan folyamatban levő, mindig újraképződő, s így permanensen változó énképet feltételez. Az átmeneti rituálékra rájátszó és azokat speciális módon transz-formáló [- LJ] művészi performansz tartós állapottá teszi a liminalitást.18

TECH:NO >> egy cyber-nomád kultúra kezdete?

A szívünket is helyettünk dobogtató”19 techno erejerepetitivitásban rejlő extatikus ereje20 sokféleképpen értelmezhető. Egyrészt, a legtöbb hivatkozás szerint a mágikus létbe visszahúzó transz-állapotot idéz, amely negálja túltechnicizált világunkat, mástrészt ezt számítógéppel előállított és hagfalakon közvetített módon teszi. Az ellentmondás feloldhatatlannak tűnik, s nyilvánvaló, hogy a mágikus állapotba, annak eredeti formájában, nincsen visszatérés. „[a technomozgalom] nem más, mint szoktatási folyamat az eljövendő/itt lévő elidegenedett digitális világba…a mozgalom ezáltal egyben a fenyegető magányérzet, belső üresség és depresszió elől menekülni vágyó fiatalok menedékházává válik […]

A technózene olyan […] mint mikor az ősemberek meztelenül táncoltak a tűz körül […] ez a technóban a vasutak, a futószalagok és a kompjúterek hangjára történik meg..a technó az igazi jövőbeli zene […] Egy olyan világban, ahol az ész, a ráció mindent és mindenkit meghatároz, a technóval kifejlődött egy zene, amely bár a legracionálisabb – nevezetesen a kompjúterek – alkalmazásával készül, mégis pontosan ezt a rációt hagyja figyelmen kívül…visszahozza az elveszett „primitiv” energiákat. Pontosan ez benne a paradox.”21 Ha valaki mondjuk egy rózsafüzért morzsol, és mondja, mondja egymás után az imákat, hogyha mondjuk elmondasz tízszer egymás után egy imát, akkor már nem a szövegre koncentrálsz, hanem maga a monotónia bekebelez, és már nem morzsolsz, hanem a kiszakadás állapotába kerülsz. Ez úgymond eszközként segít abban, hogy az ember kiszakadjon, állapotba kerüljön.”22 „A technicizmus a részünkké vált. Azért, mert ma ezekkel a technikákkal tudjuk megvalósítani azokat a tudatállapotokat, élményeket, amit az őseink egy dobbal tudtak megvalósítani, és felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem elég az egy dob, miért kell hozzá több négyzetméter kütyü és potméter, ez egy jó kérdés. Lehet, hogy azért, mert nem tízen vannak a táncolók, hanem százan, vagy ezren.”23


Ehhez a zenéhez szükség van a helyszínre, ahol minden a transz megélésében hivatott segíteni a befogadót24

A helyszín fontossága kevés kivétellel általában nem kerül kifejtésre a partyról szóló írásokban, pedig a party közösségének hangulatát nagy részben befolyásolja, hiszen tánc és beszélgetés közben, ha nem a vetítés, vagy a DJ, vagy egy másik ember köti le a vizuális figyelmet, akkor a helyszín látványelemei. A különleges helyszín kiválasztása mindig nagyon fontos volt a szervezők számára, mert metafizikus energiák fogadására alkalmasnak kell lennie. Szakralitást suggalló, pszichedelikus teret kell létrehozniuk.25 „Már a 90-es évek közepén a János-hegyi kilátóba, a törökbálinti katlanba [bezárt kőfejtő], vagy a Frankhegyen rendeztek acid és techno partikat.”26 Szeretnék kiemelni néhány olyan partyt és fesztivált a sok közül, melyeknek különleges vizualitása meghatározó a party-élmény szempontjából. Személyes meghatározó élményeim olyan partykhoz kötődnek, melyek látványvilága meleg, befogadó, nyitott, s természetes anyagokból épül fel. A másik véglet a [vizuálisan] hideg, indusztriális, kordonokkal és fém- és plasztikszerkezetekkel konstruált, általában reklámokkal terhelt vizuális világ. Utóbbi jellemző az elmúlt öt év Sziget Fesztiváljainak helyszíneire, míg az előbbi hangulat leginkább a Cökxpon Ambient Fesztivál, a Cinetrip Rudas partyk, a Labirintus party-k vizuális világa. E három partysorozat látványhangulatát három teljesen különböző gárda és ízlés határozza meg, mégis közös bennük egyfajta organikus anyaméh-szerűség. Mindhárom party vizualitásában közös a félhomály, mint látványszervező elem. A Labirintus partyk vizuális szimbolikája nem csak a hegy gyomrában rejlő sötét, nedves folyosó asszociációit, hanem a belső út, belső útvesztő képzetét is idézi. A Cökxponban a fenti hatást leginkább a puhaság, a textilekkel beborítottság váltja ki, s a játszótér-szerű entrópia, melyben a „játszók” védve vannak a sérülésektől, s mozgásuk [tánc, ülés, fekvés] nem ütközik korlátokba. A Cinetrip vizes partyjain a meleg víz az a többivel együtt ható meghatározó látvány- és élményelem, ami az anyaméhben létezés asszociációját válthatja ki. Az utóbbi két partysorozatban fontos hasonlóság, hogy mindkettő tudatos ruha-levételt követel résztvevőitől, amely a külvilág, szerepek kívülhagyásának erős szimbóluma.27

1 „Because electronic music rarely works with textual expression, the VJ is mostly given the important freedom of associating his/her clips freely anf in doing so creating image worlds that exist parallel to the music layer. Eva Fischer: Evolution REMIXed!, in sound:frame theory catalogue, 2009

2 BODOCZKY Antal: Narrativ VJ-zes es a video-valosag osszefuggesei (MOME DLA)

3 Gene Youngblood: Expanded cinema, 1970 in Michael Rottmann: Rewind 1960ies: The origin of visual music and VJing in sound:frame theory catalogue, 2009

4 Kutsera Edit: Pszichedelia a vizualis műveszetben (MIE szakdolgozat)

5 Interju Kitzinger Gaborral

6 Szerencses Gabor [FND], in SZTOJANOVITS Andrea: TranΣ: / audiovizualis kiserletek (MKE intermedia szakdolgozat), beszelgetesek

7 Greenaway announces the death of cinema – and blames the remote-control zapper,

http://www.independent.co.uk/news/world/asia/greenaway-announces-the-death-of-cinema–and-blames-the-remotecontrol-zapper-394546.html

8 Interju Bodoczky Antallal, Szamara a narrativ film 1983 szeptember 31-ota halott. Ekkor vezettek be a TV es video taviranyitot, amivel tetszesunk szerint szabdaljuk, tekerjuk előre hatra a filmeket. Szerinte a mozi filmezes korul sok minden beallt es nem tul progressziv, peldaul a karakter abrazolas, ami alig valtozott szaz ev alatt. Raadasul egy „egyben felolvasott konyv-filmet” nezni ulve egy sotet moziban, ellent mond az emberi termeszettel. A DJ-VJ-zes lenyege, hogy a test a tanc altal bele van vonva az elmenybe. „Cinema is dead, long live cinema” [„meghalt a mozi, eljen a mozi”] felkialtassal 15 orszagban mutatta mar be a Tulse Luper produkciojat.

9 KERENYI Karoly: A labirunthosztol a szirtoszig: Gondolatok a gorog tancrol, Pannonhalmi Szemle (2009/2.)

10 FEJER Balazs: Az LSD kultusza /egy budapesti kulturalis szinpad kronikaja > A parti, Antropologiai sűrű leiras

11 Szarka-Beke Judit: A neven szolitas unnepe Bibliai temak es motivumok

12 Loboczky Janos: a szep mint “ontologiai hid” a mult es a ma műveszete kozott Gadamer hermeneutikajaban

13 Loboczky Janos: a szep mint “ontologiai hid” a mult es a ma műveszete kozott Gadamer hermeneutikajaban

14 Loboczky Janos: a szep mint “ontologiai hid” a mult es a ma műveszete kozott Gadamer hermeneutikajaban

15 HALASZ Peter: Vajdai Vilmos mennyorszaga, TECHNO-VARIETE A TRAFOBAN, Szinhaz kritikai es elmeleti folyoirat, 2001 julius, XXXIV. evfolyam, 7. szam

16 http://www.liminality.org/about/whatisliminality/

17 Arnold van Gennep: The Rites of Passage, Translated by Monika B. Vizedom and Gabrielle L. Caffee 1960, Routledge, London

18 Erika Fischer-Lichte: Az atvaltozas mint esztetikai kategoria

19 BODOCZKY Antal: Narrativ VJ-zes es a video-valosag osszefuggesei (MOME DLA)

20 A techno zene [melynek az egesz partykultura a kialakulasat koszonheti] technicista jellemvonasai ellenere valami kulonos menekulesvagytol hajtva, megprobalt visszatalalni az egeszen ősi gyokerekig. A klasszikus zenen felnőtt ful szamara zavaro repetitiv ritmusok, amelyek ezt a zenet jellemzik, nem valami vilagvege hangulat bemutatasara valo torekves eredmenyei. A technonak a kezdetektől az volt a celja, hogy a befogadot visszavezesse az ősi transzallapotban valo feloldodasba. A techno partyk celja mindig az, hogy a partyn resztvevő embereket kozos transzba ejtse, es probalja őket segiteni abban, hogy ebben a transzban minel tobb időt toltsenek el [ki tudatbefolyasolo szerekkel, ki pedig anelkul]….A ritmusokat bpm-ben [beats per minute] merik, s a technozene tartomanya 120–140 bpm, ami nagyjabol az emberi szivdobogas ritmusanak a ketszerese. Innen szarmaztatjak e zene hipnotikus erejet: egy partin 8–10 oran keresztul ez a ritmustartomany valtozatlan; a DJ feladata, hogy ujabb es ujabb ritmikai mintaval hangolja ossze az előző darabot. Csato Mate – Kitzinger Gabor: VJ Export 2 (2005)

21 MAROSI Robert: Vissza a gyokerekhez! A sziv szava, azaz: techno (ELTE ttk. Szociologia)

22 Beszelgetes Sztojanovits Andreaval

23 Beszelgetes Sztojanovits Andreaval

24 Csato Mate – Kitzinger Gabor: VJ Export 2 (2005)

25 BODOCZKY Antal: Zene es a mozgokep integracoja a VJ-zes tukreben: hazai es nemzetkozi peldak

26 BODOCZKY Antal: Zene es a mozgokep integracoja a VJ-zes tukreben: hazai es nemzetkozi peldak

27 „A cipőlevetel es a kornyezet kialakitasa nagyon tudatos volt. Abszolut tudatos volt, hogy puha legyen, finom legyen, fekve lehessen elszallni, sajat tapasztalatbol tudtuk, mivel otthon leteszteltuk, hogy hogy jo elszallni. Hat ugy, hogy fekve, meg kenyelmes, meg otthon erzem magam.[…] mi magunk is meglepődtunk, hogy mekkora hatast valtott ki a cipőlevetel. Az volt nagyon meglepő. Az első fesztivalon hihetetlen szembetűnő volt, hogy az emberek olyanok, minthogyha nem lenne sulyuk, es lebegve mennek, csak attol, hogy nincs rajtuk cipő. Mashogy erzed magad. A masikhoz is mashogy viszonyulsz, kicsit mintha levenned a ruhadat, a kulső gatlasokat.” Interju Cserepes Pannival

1 Sandra Neumann: Cut & Splice, sound:frame catalogue 2009

2 SZTOJANOVITS Andrea: TranΣ: / audiovizualis kiserletek

3 Csato Mate – Kitzinger Gabor: VJ Export 2 (2005)

4 FEJER Balazs: Az LSD kultusza /egy budapesti kulturalis szinpad kronikaja > A parti, Antropologiai sűrű leiras

5 Gene Youngblood: Expanded cinema, 1970 in Michael Rottmann: Rewind 1960ies: The origin of visual music and VJing in sound:frame theory catalogue, 2009

6 total environment that corresponded with the music in a contentual and an atmospheric way, [gene youngblood, expanded cinema, 1970]

7 „The film becomes an environment” Yougblood in Michael Rottmann: Rewind 1960ies: The origin of visual music and VJing in sound:frame theory catalogue, 2009

8 „the new cinema has emerged as the only aesthetic language to match the environment in which we live.”

Youngblood in Michael Rottmann: Rewind 1960ies: The origin of visual music and VJing in sound:frame theory catalogue, 2009

9 „A fizikai es szimbolikus nyilvanos ter, a kulturalis szinpad intezmenyszerű osszekapcsolasa a hetkoznapitol elterő tudatallapottal tobb elterő hagyomany kulturalis egyesitesere enged kovetkeztetni, mely magaban foglalja a templomok, a vallasos elragadtatas szakralis teret, a sajat ritualeval egybekotott, de mara mar kiveszett bali hagyomanyt, es a megreszegules nyilvanos teret, a varosi kykocsmahalozatot. A parti hasonlo, de elsősorban korosztalyhoz, izleshez [life-style], illegalis drogokhoz es a popularis kulturahoz kotődő, tomeges es fogyasztoi tipusu ter, … a műfaj egyszerre ket szomszedos szimbolikus terre [kulturalis szinpadra] terjed ki: az egyik a műveszi-spiritualis-előadoi [performer] tipusu szimbolikus hatalmi centrum, ez a DJ szerepkore, a masik a vendeglatoi tipusu, szervezői-menedzseri hatalom, a parti rendezőjee.” FEJER Balazs: Az LSD kultusza /egy budapesti kulturalis szinpad kronikaja > A parti, Antropologiai sűrű leiras

 

Leave a Reply

Required fields are marked *