Prenez soin de vous

Sophie Calle, Velencei Biennálé, Francia pavilon, 2007, műelemzés
Konzulens: Tatai Erzsébet

1
1. kép

2008 április

Tartalom:

A nő, aki ott se volt”
Az én védjegyem: kép és szöveg”
“Amikor ezeket a felvételeket készítettem…”
Prenez soin de vous
A címről és a nyelvi akadályokról
Az elemzés problémáiról
A levél
A százhét hivatás
A reakciók
A terápia szerepe Calle munkáiban
Calle és a feminizmus?
Felhasznált források
Képek és képjegyzék 

A nő, aki ott se volt”1

Calle előkelő helyet foglal el Franciaország leghíresebb konceptuális művészei között, 25 éve egymásra halmozza érdeklődést, kérdéseket, sokszor botrányt kiváltó munkáit. 1953-ban született Párizsban. Saját bevallása szerint az unalom és a céltalanság érzését akarta elűzni az alkotással, így kezdett autodidaktaként fényképezni, 20-as éveinek közepén. Azért ezt a médiumot választotta, mert le akarta nyűgözni a konceptuális művészet iránt elhivatott édesapját. 1979-ben, 26 évesen, hét év rejtélyes távollét után visszatért Párizsba. Elveszve érezte magát, és különböző idegeneket kezdett követni, leskelődött utánuk, jegyzeteket készített, elképzelte az életüket, fiktív történetekkel színezte a fotóit. 25 év alatt unatkozó fiatal nőből a francia kortárs művészet legmagasabb soraiba emelkedett, amire a Centre Georges Pompidou-ban 2003-ban bemutatott életmű-kiállítás tette fel a pontot. Az első elhíresült munkája a Suite Vénitienne, 1980-ból: egy partin megismert férfit Velencébe követett, és ott három hétig fényképezte őt, annak tudta nélkül.

Főbb munkái, a teljesség igénye nélkül:

Striptease / Sztriptíz 1979-81: saját gyerekkori rituális szokására reflektálva esténként nyilvánosan levetkőzött az Eros nevű striptease bárban. „Hat éves voltam. Egy mindennapi rituálé kényszerének engedelmeskedve esténként, miközben mentem fel a hatodik emeletre, a liftben teljesen levetkőztem, és anyaszült meztelenül érkeztem meg. Azután villámgyorsan végigrohantam a folyosón, és amint beértem a lakásba, egyből beugrottam az ágyba. Húsz évvel később, 1979-ben szőke parókát viseltem, arra az esetre, ha nagyszüleim, akik a közelben laktak, arrafelé járnának.”2

The Hotel, 1981: Calle felvetette magát egy velencei szállodába, mint szobalány, aki a vendégek szobáit takarítja. Takarítás előtt titokban dokumentált mindent, amit a szobákban talált, és ezekből következtetett a szobákban megszálló emberek történeteire, szokásaira, jellemére. A kiállított munka a fényképekből, tényekből és fikciókból összeácsolt tablók sorozata.

La Filature / Az árnyék 1981: nem csak mások életében leskelődött, hanem saját életét is figyeltette. Édesanyjával magándetektívet béreltetett fel, hogy figyelje őt. A detektív, mit sem tudva erről, fotózta párizsi életének mindennapjait.

Address Book, 1983: az egyik legnagyobb megosztottságot kiváltó munkája volt, amelyben egy utcán talált noteszt használt fel. Felhívta a benne található telefonszámokat, és megkérte a notesz tulajdonosának ismerőseit, hogy meséljenek a férfiról. A beszélgetéseket a Libération c. napilapban publikálta. Amikor a tulajdonos rájött erre, bosszú gyanánt publikált Calle-ról egy meztelen képet, annak legnagyobb megelégedésére.

The Sleepers / Alvók, 1987: különböző barátokat és ismeretlen embereket kért fel, hogy aludjanak az ő ágyában. Mindenki 8 órát tölthetett ott, ő ételt és tiszta ágyneműt szolgált fel nekik, minden órában fotózta őket, és interjúkat készített velük.

The Blind / Vakok 1986: vak embereket kérdezett a szépség fogalmáról, és a válaszaikat portréikkal, és az általuk legszebbnek mondott látványok képeivel együtt állította ki.

The Birthday Ceremony / Születésnapi ceremónia 1980- 1993: a születésnapjaira kapott ajándékokat 13 éven át félretette, majd vitrinben állította ki őket, kommentárokkal.

Unfinished / befejezetlen c. projektegyüttesének részei: The hands that touched the money / A kezek amelyek pénzt érintenek 1990; Cash Machine Surveillance. Pénzautomatát figyelő kamera.

No Sex Last Night 1996: Greg Shepard fotográfussal közösen autózott keresztül az USA-n.
Alig ismerték egymást, az utazás teremtette bensőséges, intim helyzetet videón dokumentálták.

Leviathan 1992: Calle felkérte Paul Auster írót, hogy alkosson egy olyan karaktert, ami hasonlít rá, s Auster regényében, a Leviathan-ban Maria karakterének modellje lett. A valóság és fikció közötti határvonal elmosódása Calle-t a fiktív karakter nevében alkotott művek készítésére inspirálta. Ilyen például a szín-vezérelt étrend c. sorozata.

Később Auster ihlette Calle The Gotham Handbook című munkáját. 1998-ban Calle egy New York-i nyilvános telefonnál helyezett el egy jegyzetfüzetet, ceruzával, egy palack vízzel, cigarettával, virágokkal, készpénzzel. Járókelők jegyzetelhettek a füzetbe. Calle mindennap visszaállította az eredeti állapotot, amíg a telefontársaság el nem távolíttatta az installációt.

Personal Museum / Személyes múzeum 19881996: önéletrajzi történeteit személyes fotókkal és tárgyakkal állította ki évről évre különböző galériákban. 1994-ben például La Visite Guidée címen, saját audiokommentárjával, a Boymans-van Beuningen Museumban, Rotterdamban, ahol a múzeum állandó kiállításának tárgyai közé ékelte személyes emléktárgyait és történeteit.

Room with a View / Szoba kilátással, 2003: Calle egy éjszakát az Eiffel torony tetején töltött egy ágyban, és meghívott különböző embereket, hogy olvassanak neki esti mesét.

Exquisite Pain 2004: egy több mint 20 évvel ezelőtti, akkor fájó szakítás memoir-ja. A szakítás helyének fényképei, akkor kedves tárgyak, levelek, az akkor viselt ruhák mind 20 évig elzárva pihentek egy dobozban, arra várva, hogy tulajdonosuk késznek érezze magát újra elmerülni bennük. Mikor ez eljött, Calle barátokat és ismeretleneket kérdezett életük legrosszabb pillanatáról. A szövegek gyűjteményét emléktárgyai és képei társaságában állította ki.

Public Spaces – Private Places: 1996-ban, Jeruzsálemben eruvokat3 fényképezett, és a környéken lakókkal beszélgetett róluk.

A Woman Vanishes / Egy nő eltűnik 2000: egy fiatal nőnek, Bénédicte Vincens-nak, a Centre Pompidou 2000 februárjában eltűnt teremőrének állított emléket egy helyspecifikus installációval, amit a nő leégett lakásában talált tárgyakból és a róla gyűjtött információkból állította össze.

Prenez soin de vous / Vigyázzon magára, 2007

Pas pu saisir la mort / Couldn’t capture death, Velence, 2007

Mikor Calle-t meghívták a biennáléra, azon belül is a Nemzetközi Kiállításra, tehát egy másik, külön projektre, akkoriban derült ki, hogy az édesanyja halálos betegségben szenved, és annak végső stádiumában van. Calle elhelyezett egy kamerát a betegágya fölé, és rögzítette a haldokló utolsó napjait. Sőt, utolsó óráit, és perceit- minden pillanatot, egészen a halálig, de nem tudta megállapítani a „távozás pillanatát”. 4 A nemzetközi Pavilonban az anyjával töltött utolsó időszakról szóló szövegeket és ezt a videót állította ki.

2

2. kép

Az én védjegyem: kép és szöveg” 5

Hivatása fotográfus, konceptuális művész, író, filmrendező és detektív, exhibicionista és voyeur. 25 év alatt készített munkáiban sok közös vonás van: először mindig rabul ejti valamilyen helyzet, kép, érzés, melyben el akar mélyedni. ehhez megalkotja a saját játékszabályait, belevonva beleegyezésükkel, vagy anélkül, idegeneket, barátokat, társakat. Nyomoz, fényképez, ír, figyel, és az összegyűjtött anyagokat a művészet világába integrálja. Az általában sok hasonló darabból álló gyűjteményt, legtöbbször fotókat és szövegeket, igényesen megformálva állítja ki, később általában könyvben is kiadja. Művei tehát nem csupán sorozatok, hanem folyamatok alapos, kiszámított, objektív dokumentációi, installációk, intim kutatások és gyűjtőmunka eredményei.

E portré a Pompidou Center kiadásában készült életmű-kötet borítója. A könyv címe: Láttál engem?6 Egyszerre megmutatja magát és elrejtőzik, miközben egyenesen a szemünkbe néz. A kép legérdekesebb része számomra, amelyet nem látunk: vajon az arc másik fele is ilyen semleges, közönyös mosolyba van merevedve? Nagyon érdekes, hogy az életművében olyan portrét, ahol teljes nyíltságában találkozhatunk az arcával, alig találunk. A munkáit végigkíséri a rejtőzködés-leskelődés, hiszen a kamera, az objektív hátsó végénél figyeli a világot (az analóg kamerákba egy szemmel nézünk); önmaga látására és láttatására irányuló késztetés.

3
3. kép

“Amikor ezeket a felvételeket készítettem, nem tekintettem magam művésznek, csupán játszottam, hogy elűzzem az unalmat”, 7

Az alkotás folyamatát és motivációját nála nem annyira egyfajta képzőművészi ars poetica, mint inkább a kíváncsiság és a játék, sokszor bensőséges érzelmi folyamatok, rejtőzködés, feltárulkozás határozzák meg. Saját és mások létezésének bizonyítékait keresi, tárja fel, és mutatja meg. „Nincsen olyan műve, amely ne kapcsolódna a lehető legszorosabban a saját személyes élettörténetéhez.”8 Hasonlóképp létezik, szeret, dolgozik, akár mások, csakhogy ennek tényét nem hagyja elenyészni az időben, hanem rituálévá emeli, az objektív lencséjén át eltávolítja magától. Minden esetben nagyon tudatosan és tervezetten dolgozik. A nézőpontja, „a világ kontra én” mindig magányos és tudatos. Munkáinak központi fogalmai az intimitás és a nyilvánosság kontrasztjának feszültsége, a titok feltárása. Szerepeket játszik, saját magát idegen bőrbe bújtatja: egyszer szőke prostituált, máskor ballonkabátos nyomozó, kötényes szobalány, regénykarakter, szolgáló vagy terapeuta, bár kedvenc szerepe Sophie Calle. Sophie hatévesen, húszévesen, negyvenévesen…

Az idegenség, céltalanság érzése hatja át képeit, mintha csak egy hetvenesévekbeli francia film kockái lennének. Munkássága érdekes esztétikai párhuzamot mutat a francia újhullámmal. Meghatározza őket egyfajta személytelen véletlenszerűség, a leíró beszédmód, a valahonnan valahová tartó történet hiánya. Szereplői felcserélhetőek, idegenek, utazásai sehonnan sehová vezetnek. Véletlenül kiválasztott szereplői mind kicsit mások, mégis egyformák. Egyenrangú láncszemeket, epizódokat fűz egymás mellé, nem használ hivatásos színészeket. A művészet által önmagát idegeníti el saját érzelmeitől, életeseményeitől. Ha magát mutatja, akkor saját magát játssza el. Minden alkalommal narrációval dolgozik, a történetei mégse tartanak valahonnan valahová a valóság dimenziójában, legfeljebb egyfajta személyes hangvételű belső lelki fejlődésben. Mintha azt mondaná: bárki bárki lehet a játékban. 9

PRENEZ SOIN DE VOUS

Kaptam egy szakító-emailt. Nem tudtam, hogyan válaszoljak rá. Olyan volt, mintha nem is nekem szánták volna. Ezekkel a szavakkal végződött: vigyázzon magára. És így is tettem. Megkértem százhét nőt (köztük két fából valót, és egy tollast is), akiket foglalkozásuk és tehetségük alapján választottam ki, hogy dolgozzák fel a levelet, legjobb tudásuk szerint. Értelmezzék, kommentálják, táncolják el, énekeljék el. Szedjék szét darabokra. Merítsék ki. Értsék meg nekem. Válaszoljanak helyettem. Így töltöttem el a szakítás idejét, a saját ritmusomban. Így vigyázok magamra.” 10

4

4. kép

A címről és a nyelvi akadályokról

A cím -szó szerint- így fordítandó: vigyázzon magára. Ez azért problémás, mert a magyarban nem egyértelmű. A jelentése itt: ÖN vigyázzon magára, tehát „vigyázz magadra”, magázó módban (take care of yourself). 11 A „prenez soin de vous”-ba azonban egy csel van beépítve. A többes szám második személyének ragozása tegező módban azonos az egyes szám második személyével- magázódva. Természetesen X nem többeknek írta a levelét, de mint Sophie címadása, kettős jelentést hordoz: nem csak idézet a neki címzett levélből, hanem tőle is szólhat a többi nőnek: ”TI vigyázzatok magatokra.” És, ahogy a későbbiekben látni fogjuk, ez a mondat, ezerszer újracitálva, sok-sok nő tollából, torkából és szájából, többrétegű jelentést hordoz.

Az elemzés problémáiról

Az elemzés a könyvet veszi alapul, amely tartalmazza a kiállítás teljes anyagát, tehát az összes válaszlevelet, válasz-videót, sms-t, emailt, zenét, és a Calle által készített portrékat.
A Velencei Biennálé francia pavilonjában a projekt „tartalma” három dimenzióban több nagy terembe volt installálva, megadva a művésznek a hangsúlyozás és a figyelem-irányítás lehetőségét, illetve azt az élményt, hogy lássa az emberek reakcióját.

Alábbi fordításom stílusbeli egyenetlenségeket eredményezhet. Ám a szöveg nyakatekertsége nem csupán nekem köszönhető: a levél nyelvezete alapvetően túlbonyolított, a különböző nagyszabású, patetikus frázisok kontrasztja a valós tartalmához képest valóban leleplezését, elemzésért, reakcióért kiált. Tulajdonképpen egy mondatban is meg lehetett volna fogalmazni. (pl. „Sophie, képtelen vagyok a monogámiára, ezért inkább elhagylak.” Ez még egy sms-be is belefért volna)

55. kép

A százhét hivatás:12

A Calle által interpretálásra felkért nők között akad mindenféle korú (12-től 72-ig), foglalkozású, tapasztalatú. Családsegítő, bírónő, ügyvédnő, rendőrkapitánynő, erkölcsi gondolkodó, női jogok specialistája az ENSZ-nél, tisztánlátó, felelős főszerkesztő, nyelvész, tizennyolcadik századra specializálódott történész, sakkmesternő, írónő, színésznő, Bharata Natyam táncos, fejvadász, szexológus, diplomata, bohóc, újságíró, kriminológus, pszichiáter, pszichológus, performer, zenész, humorista, popénekesnő, bűvész, bunraku bábu (és mozgatója), zeneszerző, tangóénekesnő, soulénekesnő, és még több különböző műfajban alkotó énekesnő (elektronikus zenék, opera, fado), djane 13, marionettbábu (és bábszínész), rapper, grafikus, hírügynökség újságírója, illemtanácsadó, kortárs irodalom specialista, filozófus, antropológus, gyerekkönyv-szerző, diák, regényíró, életmód-tanácsadó, kiadó, romantikus regények írója, sms-nyelv-fordító, középkori nyelvész, stylist, szociológus, fordító, latinista, családanya, filológus, diplomata, költőnő, írónő, ikebana-mester, írónő, közíró, rádiós műsorvezető, díszlettervező, rendezőnő, fényképész, hangmérnök, a párizsi opera tánccsillaga (szó szerint), prózai színésznő, „komika” (komikus színésznő), lektor, fejvadász, divattervező, szociális munkás, óvónő, mesterlövész, reklámszakember, régész, könyvelő, fizikus, zsargon-kutató, keresztrejtvény-szerkesztő, titkos ügynök, talmud-specialista, és egy képzett papagáj.

A magyarországi viszonyokhoz képest sok nőt látunk magas pozícióban, nagy felelősséggel és döntési jogokkal járó hivatásban. (És olyan szakmákban is, amiket Magyarországon nem igazán nevezünk szakmának, pl. keresztrejtvény-szerkesztő vagy tisztánlátó.) Calle egy sajátos szociológiai mintát gyűjtött össze, jó lenne tudni, vajon erőfeszítésébe került-e, sokat kellett-e keresnie, míg összegyűlt ez a sokszínű, gazdag lista. Vajon ez a lista mennyire tér el az általános Franciaországi szociológiai felmérések mintáitól? Száz nő közül tényleg csak egy lenne, aki első hivatásának tekinti az anyaságot?14 Valószínűleg ismerősei és baráti köre alapvetően művelt, jól szituált, művészethez közel álló nőkből áll, mint amilyen ő maga is.

Néhány ismertebb név közülük: Laurie Anderson, Amira Casar, Jennae Moreau, Miranda Richardson. Mindenféle nemzetiségből találunk nőket, francia, angol, spanyol, olasz, német, amerikai, orosz, román, stb. Sokan nem adják meg a nevüket, vagy nem a teljes nevüket, csak keresztnevet, vagy monogramot. Általában a magas pozíciót betöltők között találunk több ilyet.

A 107 portré, amiket Calle készített ezekről a nőkről, már önmagában is elegendő lenne. Legtöbbjükről otthonukban, néhányukról munkahelyükön, stúdiójukban, tánctermükben, kertjükben vagy az utcán készített portrét. Valószínűleg rájuk bízta a hely kiválasztását. A legtöbbször előforduló helyszín mégis az otthon, azon belül is a megvetett ágy, nappali fénynél, illetve a nappali. Szinte kivétel nélkül művelt, igényes, a magyar viszonylatokhoz képest nagyrészt felső középosztálybelinek ítélhető, külsejükre igényes, önálló karrierrel rendelkező nőket látunk. (Az ítélet szempontjai a viselt ruhák, megjelenő bútorok, használt nyelv).

Calle valószínűleg szigorú instrukciókat adott: egyik fotón sem látunk férfit, családi zsánerképet, egy kivételével nem látunk gyerekeket. Nem tudhatjuk a nők élettörténetét, de sokuk környezetében utalnak tárgyak arra, hogy van gyerekük. Valószínűleg van közöttük egyedül élő, és családos is. A lényeg, hogy a képeken mindannyian ÖNÁLLÓAK. Láthatóan teljes birtokában vannak szellemi, anyagi, és minden egyéb erőiknek.

A reakciók

Hogy viselkedik ez a női hadsereg? Olvas, ír, gondolkozik, nevet, nevettet, helyesírási hibákat javít, kriminológiai térképet rajzol, sír, lenéz, ironizál, dühöng, énekel, vagy épp képtelen ezt elénekelni, ritmizál, rajzol, felolvas, lefordít, eljátszik, ignorál, versbe szed, méltatlankodik, együtt érez, mesél, kritizál… egyszóval gyakorlatilag mindent kijátszanak, amit valaki egy effajta levélre reagálhat. Legtöbben brutálisan nevetségessé, vagy ami még hangsúlyosabb, jelentéktelenné teszik a levél íróját, sokaságukkal, nőiességükkel, sikerességükkel, szépségükkel, tehetségükkel, büszkeségükkel. Mire az olvasó a kétszáz oldalas könyv feléig elér, már rég nem érdekli semmiféle elmúlt kapcsolat, magát exkuzáló poligám férfi, sokkal inkább a következő lapon várható újabb nő képe. Sokan nem is igazán reagálnak, csak kommentárok nélkül felolvassák a szöveget. Úgy tűnik, a férfi-festette meztelenül fekvő nő portréját felváltotta a nő-festette olvasó nő portréja. A rengeteg nő árnyékában a férfi teljesen jelentéktelenné válik. Bár látszólag két valóságos ember kapcsolatáról szól minden, valójában erről a legkevésbé: a valóság csak apropó, ötlet. A valóság legyőzhető a művészettel.

A reakciók között van több elutasító is, de a téma leértékelésével ezek is a levél íróját és mondanivalóját értékelik le. Az alábbi választ például egy szerkesztő írta:

Az alábbi okok miatt nem tudjuk megjelentetni a szakítólevelét a napilapunkban:

– ez a levél nem ölt meg senkit
– nem érdekel senkit
– nem szépirodalom
– nem is egy olvasói levél
– épp ezért a szemetesben végzi

(egy másik szerkesztő egy másik lapban megjelentette a levelet)

Kevés interpretáció dolgozik fikcióval. Ezek közül a legnagyobb lélegzetű az a rövidfilm, amiben Calle maga is szerepel. A film rendezőnőjével egy-egy pohár mellett cigarettáznak és a a rendezőnő a kapcsolatairól beszél. (Sophie hallgat)

A legfantáziadúsabbak közé tartozik az a válasz, amiben a férfi szerepébe helyezkedő olvasó nő Sophie-t és a többi nőt guminőkkel, a többi férfit műpéniszekkel játszatja el.

6. kép

Minden nő egyedül hajtja végre a saját reakciót, „kíséret” (pl. zenei aláfestés, digitális trükkök) nélkül. Mindegyikük izolált helyzetben van, csak a levél és ő. Mindenki átélt már hasonló helyzetet: egyedül marad egy olyan érzelmi sokkal, amit képtelen megemészteni, felfogni, elfogadni. Az egyetlen könnyebbség, hogy most nem saját személyes valóságról van szó, hanem valaki más személyes valóságáról, a láthatatlan száznyolcadikéról, aki, mindennek a megközelíthetetlen szubjektuma, mint mozdulatlan középpont, a védelmük alatt áll. Calle totális szubjektív érintettsége révén passzív, a reakciót objektív kívülállók kezébe helyezi, akik vagy involválódnak személyesen, vagy nem, de magányukkal és rá szánt idejükkel, egyéniségükkel, nő-létükkel krétakört vonnak köré. A gyűjtemény az összes létező női reakciót egyesíti magában, A Női Reakció ezek összessége. Így rajzolódik ki sok-sok női arcképből egy láthatatlan önarckép, aki a kamera túloldaláról lesi saját magát.

6

7. kép

Ez a hiányzó arc a felvételek fókuszpontja. (…) A láthatatlan arc az igazi főszereplője ennek az akciónak; a látható arcoknak pedig az a rendeltetése, hogy (…) arcot adjanak neki. Arcot, amely nem látható, de mégis összerakható azokból az árnyék-töredékekből, amelyeket e láthatatlan arc a láthatóakra vet.”15

A szerzői hozzáállás és az alanyok viselkedése szempontjából két csoportba sorolhatjuk Calle munkáit. Az egyikben passzivitásra kényszeríti alanyait, lopva figyeli őket, míg alszanak, járkálnak, és nyomozót játszik, mint az Alvókban, a Sutie Venitienne-ben vagy a Hotelben. A Prenez soin de vous-ban fordított helyzetet látunk, akár csak a Room with a View-ban, vagy a Gotham Handbookban. Egy adott szituációban ő provokál, majd félrevonul, passzív féllé válik, és a sokaságnak kell cselekednie. Minden alkalommal Calle és a külvilág relációt látjuk, és mindkét típusú munkáiban a sok hasonló bevont alanyt építőkockává teszi saját alkotásában, a „sok kicsi hasonlóból” áll össze „a nagy Sophie Calle”-mű.

A terápia szerepe Calle munkáiban

A fájdalom sokkal jobb alapanyag a boldogságnál. Amikor boldog vagyok, nem fényképezem le a pillanatot, hogy megosszam másokkal egy múzeum falán. Az emberek általában nem szeretik a másik boldogságának történetét hallgatni. Nemrég hét évig boldog voltam valakivel, és minden barátom aggódott, hogy mit fogok alkotni ebben a „rózsaszín” időszakban. Bár sokat dolgoztam, de a munkák nagyrészt nem rólam szóltak. Úgy éreztem, nincs szükségem arra, hogy a saját érzéseimet használjam.”16

Minden alkalommal felvállalja munkájának érzelmi motivációit.17 Saját bevallása szerint a róla szóló, kínból kiinduló projektekben a munkát, a másokra figyelést használja öngyógyításként. A fájdalom tetőfokán kezdi a munkát, az készteti alkotásra, és ahogy más emberekre koncentrál és dolgozik, interjúkat és fotókat készít, egyiket a másik után, hosszú hónapokig, a lassú kis lépésekben egyre kevesebb fájdalmat érez, míg végül annyira végletekig banalizálja saját érzéseit, hogy már nem érez fájdalmat, sőt, már nem is érzi sajátjának a történetet. 18 Végül a saját érzései által generált energiából profitál. 19 Tulajdonképpen mindig egy-egy negatív érzelem, hiány, fájdalom a munkáinak a motorja, inspirációja. Így, amikor fájdalom éri, szinte gyermeki örömmel kezdi azt figyelni önmagában, vajon milyen alakot ölt. 20

2004-ben így nyilatkozott: „Amikor az utolsó férfival, akivel együtt voltam, szakítottam, akartam erről egy projektet csinálni. De a fájdalom előbb eltűnt, minthogy össze tudtam volna szedni az ötletet. Ez valahogy nagyon zavaró volt- egyszerűen nem fájt eléggé, a fájdalom megszűnt, így nem tudtam folytatni munkát. Túl mesterkélt lett volna. Elkezdtem filmezni saját magam, de abba kellett hagynom, mert hirtelen újra jól éreztem magam. Ezúttal a legszokásosabb módon bántam el a szakítással, ahogy mások is csinálják: megismertem valaki mást.”

2007-ben viszont, a Velencei Biennálé közönségének szerencséjére, nem így történt. Tulajdonképpen a levél mindenkinek kapóra jött… Bármi történik Calle-al, ő profitál belőle. Számára nincs vesztes pozíció, hiszen a boldogság önmagáért jó, a boldogtalanságból pedig siker származik.

Calle és a feminizmus?

Amikor Calle-t felkérték arra, hogy a 2007-es velencei biennálén Franciaországot képviselje, újsághirdetést adott fel: „határozott megjelenésű személyt keresek, aki eljátszaná, hogy a kiállításom kurátora.” A több mint kétszáz válaszból Daniel Buren konceptuális alkotót választotta ki, amiben az az érdekes, hogy Daniel Buren nem nő. Bizonyára választhatott volna nőt is. Ez is a játék része lenne? Megtöri a nők által létrehozott vigyázó bűvkört. Érthetjük úgy ezt az újsághirdetést, mint társkeresést? Érthetjük úgy, mint öniróniát? Hogy ennyi nő mellé kéne egy férfi kurátor? Az egész projekt érvénytelenítését?

Calle munkája nem direkt módon feminista, hanem a femininitás kliséit vonja kérdőre, képei a nőiség és nőiesség karakterét, élvezetét, erejét vizsgálják. Nem foglalkozik direkten a nők reprezentációjával, identitásával, de a portrékon, és a válaszokban megmutatja, a munkamódszerében használja azt. Ha az egyirányú, homofon, direkt viselkedésmódot a maszkulin genderhez társítjuk, Calle ennek az ellentettje: polifon, sok kis szálat sző párhuzamosan, indirekt módon beszél. Bár a szomorúság, tehetetlenség megjelenik a nők által adott válaszokban, a női nem itt harc nélkül, önmagát adva semmisíti meg a férfi-világot.

Felhasznált források:

SOPHIE CALLE: Prenez soin de vous, Actes Sud, 2007

SOPHIE CALLE: M’as tu vu, Centre Georges Pompidou, 2003

FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: A csapda, mint emberi alaphelyzet; Sophie Calle, az öngyilkos aranyhal

In http://balkon.c3.hu/balkon_2002_1_2/05foldenyi.html

FRANCES MORRIS: Art Now: Sophie Calle 5 June – 16 August 1998 in

www.tate.org.uk/britain/exhibitions/artnow/sophiecalle/default.shtm

CSEJK MIKLÓS: Anya megfürdött, apa főzött, és utána? (A posztfeminizmus problémái) in

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15085

Moving Pictures by Sophie Calle in

www.guggenheim.org/artscurriculum/lessons/movpics_calle.php

AMELIA GENTLEMAN: ‘The worse the break-up, the better the art’ In The Guardian ,
Monday December 13, 2004

ROBERT STORR: La femme, qui n’etait pas la, in Artpress, June 2007

http://www.iniva.org/dare/themes/space/calle.html

DAVID BORDWELL: Elbeszélés a játékfilmben

KOVÁCS ANDRÁS BÁLINT: Metropolis, Párizs

8910

Képek jegyzéke

  1. kép: a Prenez Soin de Vous borítója

  2. kép: részlet Pas pu saisir la mortból, video-still, www.

  3. kép: részlet a M’as tu vue borítójáról

  4. kép: részlet a könyvből, a grafikus válasza

  5. kép: a szakítólevél magyar fordítása, a könyv szövege alapján

  6. kép: részletek a könyvből, a tisztánlátó, a fizikus, egy nyelvész és egy lektor válaszai

  7. kép: részlet a könyvből

  8. kép: különböző részletek a kiállításról, forrás: www.designboom.com

  9. kép: fotók a kiállítótérről, forrás: : www.designboom.com

  10. kép: a könyvhöz tartozó dvd-ből kivágott állóképek

1 La femme, qoi n’etait pas la, Robert Storr in Artpress, June 2007

2 fordítás: Földényi F. László http://balkon.c3.hu/balkon_2002_1_2/05foldenyi.html

3 „a community Eruv (Hebrew) is a symbolic boundary that allows Jews who observe the traditional rules concerning Shabbat to carry certain items outside the walls of their own property (including outdoors and to other areas in a shared dwelling) that would otherwise be forbidden during Shabbat. It is more properly known as an eruv chatzerot.”

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Eruvin

4 „Simultaneous phone calls. One told me that I had been invited to exhibit at Venice. The other was from my mother: she had a month to live. I wanted to be there when she died, but everybody said: she will go when you leave the room, when you’ve wandered into the kitchen with a cup. So I set up a camera in her room and for 80 hours I stayed awake, changing the tape each hour, hoping to capture the moment of her death. It was impossible: I couldn’t tell the moment. When I told my mother about Venice, she said: ‘to think that I won’t be there’. But she will be: my film shows the last 20 minutes of her life, it’s called Couldn’t Capture Death.”

5 http://balkon.c3.hu/balkon05_01/07dekei.html, „My trademark: images and texts” M’as-tu vue. Sophie Calle

6 M’as tu vue?

7 Calle az Alvók keletkezéséről, in AMELIA GENTLEMAN: ‘The worse the break-up, the better the art’

The Guardian , Monday December 13, 2004

8 FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: A csapda, mint emberi alaphelyzet; http://balkon.c3.hu/balkon_2002_1_2/05foldenyi.html

9 a szerzői film leírásához felhasznált szövegek: David Bordwell: Elbeszélés a játékfilmben c. esszégyűjteménye és Kovács András Bálint: Metropolis, Párizs c. könyve

10 “I received an email telling me it was over. I didn’t know how to respond. It was almost as if it hadn’t been meant for me. It ended with the words: “Take care of yourself”. And so I did. I asked one hundred and seven women, including two made from wood and one with feathers, chosen for their profession or skills, to interpret this letter. To analyze it, comment on it, dance it, sing it. Dissect it. Exhaust it. Understand it for me. Answer for me. It was a way of taking the time to break up. A way of taking care of myself. Forrás: Sophie Calle: Prenez soin de vous

11 Később a levél fordítása is magázó formában lesz olvasható, bár rendkívül szokatlanul hangzik, hogy két ember, aki intim viszonyban van egymással, nem tegeződik. A francia nyelvben a tegezés általában nagyon közvetlen, bizalmas viszonyt feltételez, ismeretlenek között nem szokásos. Sokszor még akkor sem, ha azonos korúak, amennyiben elválasztja őket egy telefon, pénztárgép, pult, egyenruha, tehát ha egyikük a munkahelyén van.

12 itt rögtön egy nyelvi problémába ütközünk, hiszen a francia nyelv kétnemű, és ez a foglalkozásokban is megjelenik, így a legtöbb felsorolt foglalkozás között eredetiben látható, hogy nőről van szó. A magyarban mindegyikhez hozzábiggyesztendő a NŐ. Más kérdés, hogy a kortárs feminista nyelvészet Franciaországban azért küzd, hogy legitimáljon olyan új nőnemű szavakat, amiknek egyelőre csak férfiváltozatuk van- pl. docteur/doctrice. Azt is érdekes megfigyelni, hogy míg a latin eredetileg három nemű, a franciában nincsen semleges nem.

13 az angol nyelvben a női disk jockey-k elnevezése

14 Csejk Miklós esszéjéből: Franciaországban 455-féle munkakört tartanak számon, ebből húsz munkakörtípusban dolgozik a nőknek majdnem a fele (45 százaléka). Vagyis a nők sokkal kevesebb munkakörben érvényesíthetik tudásukat, kisebb a választási lehetőségük, ezáltal a szabadságuk is egyre szűkül. A vertikális diszkrimináció már ismertebb, de ettől függetlenül csak nőnapon ejtünk róla szót, vagyis ugyanazért a munkáért átlagosan 15 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a nők az EU-tagországokban, mint a férfiak. http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15085

15 FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ: A csapda, mint emberi alaphelyzet; http://balkon.c3.hu/balkon_2002_1_2/05foldenyi.html

16 eredeti szöveg: AMELIA GENTLEMAN: ‘The worse the break-up, the better the art’ in The Guardian , Monday December 13, 2004

17 „At the time, I took on this project more for therapeutic than for artistic reasons” S. C. az Exquisite Pain-ről,

AMELIA GENTLEMAN: ‘The worse the break-up, the better the art’ in The Guardian , Monday December 13, 2004

18 „I knew the project would stop when I got bored with talking about my pain or when I became disgusted and ashamed of the way that my banal love affair was nothing compared to the stories of greater unhappiness they were telling me.”

19 „In the end it was an excellent deal: three months of mourning, one exhibition and one book”

20 But spontaneous unhappiness is hard to come by, and when it does Calle seizes on it with delight, prodding it and examining it, until suddenly it evaporates and she can’t re-create the sensation.

Leave a Reply

Required fields are marked *